Igazi ütközőember, aki olyan fanatizmussal rendelkezik, amely szinte egyedülálló a világon. Ha felborítják, nem szegi kedvét, sőt erőt merít belőle. Hatalmas küzdő, aki számára nincs elérhetetlen és megszerezhetetlen labda. Emberfeletti futómennyiségre képes, nincs olyan bajnoki és Bl-meccs amin tízezer méter alatt futna. Ő Gennaro Ivan Gattuso az AC Milan és az olasz válogatott középpályása.

1978. január 9-én született Schiavoneában, Olaszország déli részén. Édesapja, Franco Gattuso, akinek gyerekkori álma volt, hogy élvonalbeli focista legyen, de mivel ez nem sikerült neki (csak a negyedik ligáig jutott), elhatározta fiából mindenképpen első osztályú focistát farag. Nem is kellett sokat noszogatni a gyereket, hogy fiam, mozogni kéne egy kicsit, vagy hogy miért nem mész ki a fiukkal focizni egyet, Gennaro ugyanis állandóan a labda közelében volt, főleg a tengerparton, homokban játszott a barátaival éjjel-nappal.

12 éves volt, amikor megkereste a családot a Perugia vezetősége, és beíratták a futballkollégiumukba. Rohamosan fejlődött, 15 évesen már a junior, másfél évre rá pedig már a felnőtt csapat tagja volt, sőt 1996 tavaszán bemutatkozott a másodosztályban is. A szezon végére a Perugia feljutott az élvonalba, ahol december 22.-én Gattuso is pályára lépett, megvalósítva a helyszínen szurkoló édesapja gyerekkori álmát.

Gattuso a tavaszi idényben még több lehetőséget kapott, összesen nyolc mérkőzésen szerepelt a bajnokság során az együttesben, amely a szezon végén kiesett az élvonalból. Gennaro Gattuso azonban ekkor már nem a Perugia játékosa volt.
1997 áprilisában az előző kilenc skót bajnokságot megnyert Rangers FC menedzsere, Walter Smith elküldte egyik asszisztensét Olaszországba, méghozzá azzal az utasítással, hogy addig vissza se térjen onnan, amíg meg nem szerzi az ifjú középpályást, akire Franciaországban, a 18 éven aluliak Európa-bajnokságán figyeltek fel a skótok. Gattusót nem sokat kellett győzködni, amint lehetett, repülőre ült, és aláírta négyéves szerződését a kék-fehérekhez.

Első szezonja kiválóan sikerült, rögtön bekerült a kezdőcsapatba, és a szurkolók kedvence lett, hiszen küzdőszelleme még a brit futballban is kiemelkedőnek számított. Összesen 36 bajnokin szerepelt, és a gólgyártásban is meglepően aktívan kivette a részét, hiszen hétszer talált be az ellenfelek kapujába. A bajnokság megnyerése azonban nem sikerült, és edzőváltást eredményezett. Ez volt a fordulópont Gattuso skóciai kalandjában, ugyanis az új szakvezető (Dick Advocaat) nem számított rá. Nem is bírta sokáig a mellőzést, és októberben a Salernitanához szerződött. Távozása után sokszor lenyilatkozta, hogy pályafutása során egyszer még visszatér a Rangershez. "Nem tudom mikor, de egyszer bizonyosan. Erős kötelékek fűznek hozzájuk, s van még egy kis befejezetlen munkám az Ibrox parkban."

Salernóban sokat vártak a középpályástól, aki a klub történetének legdrágább és legtöbbet kereső játékosaként érkezett meg a Stadio Arechibe, ahol a csapat edzője, Delio Rossi kulcsszerepet szánt a még mindig csak 20 esztendős futballistának. Gattuso meg is tett mindent, az egész szezonban remekül játszott, a gárda legjobbja volt, de a kieséstől nem tudta megmenteni a bordó-feketéket.

Ekkor azonban már biztos volt, hogy a robosztus középpályás nem tart társaival a másodosztályba, hiszen rengeteg csapat meg akarta őt szerezni. Többek között az AC Milan is, akinek gyermekkora óta szurkolt, így nem volt kétséges melyik csapatnak mond majd igent. Az egyik hoppon maradt klub, a Roma elnöke, Francesco Sensi a kontraktus aláírása után meg is jegyezte, hogy a napfényes Roma sajnos nem tudta felvenni a versenyt a szeles Milánóval.

A csapat edzője, Alberto Zaccheroni folyamatosan építette be a csapatba, tavaszra már egyre többször került be a kezdőcsapatba, pedig olyan játékosokkal kellett felvennie a harcot a csapatba kerülésért, mint Demetrio Albertini vagy Massimo Ambrosini. A szezont végül is 22 mérkőzéssel zárta és csapata bronzérmet szerzett a bajnokságban, sőt az idény végén ráadásul már válogatott játékosnak számított, hiszen Dino Zoff szövetségi kapitány 2000 februárjában, a svédek elleni barátságos találkozón kipróbálta a fiatal középpályást, aki márciusban, a spanyolok ellen is szerepelt a squadra azzurrában.

A következő, 2000-2001-es idény még rosszabbul sikerült a Milan, és még jobban Gattuso számára, hiszen a csapat csupán a hatodik helyet tudta megszerezni a bajnokságban, és a Bajnokok Ligájában sem jutott a legjobb nyolc közé, Gennaro viszont immár szinte kihagyhatatlan volt a gárdából: 24 találkozón szerepelt a Serie A-ban, és a BL-ben is rendre a kezdő csapat tagja volt.

A válogatottban viszont nem kerülték el a sikerek: júniusban Európa-bajnok lett a 21 éven aluli csapattal, a nagyválogatottban, pedig a felnőttek kontinensbajnoksága után (amelyre az utánpótlás Eb miatt nem utazhatott el) szinte alapember lett: szerepelt a Népstadionban a magyarok elleni 2-2-re végződött vb-selejtezőn is 2000 novemberében, Torinóban pedig győztes gólt szerzett az angol válogatott ellen.

A 2001-2002-es szezonra új edző került a Milan élére Fatih Terim személyében. A török mester azonban nem sokáig maradt, hiszen már tíz fordulót követően menesztették, utódja, pedig a klub egykori kiváló középpályása, Carlo Ancelotti lett. Az edzőváltás valamelyest felrázta a rendkívül rosszul rajtolt csapatot, amely végül a negyedik helyen zárt a bajnokságban, az UEFA-kupában és az olasz kupában, pedig egyaránt az elődöntőig jutott. Az immár kulcsemberré előlépett, 32 bajnokin szerepelt Gattuso tehát harmadik milánói idényét is trófea nélkül zárta, de nagyon bízott benne, hogy a kudarcokat feledtetni tudja a válogatottban, az ázsiai világbajnokságon.

Ez azonban nem sikerült neki, hiszen alig kapott bizonyítási lehetőséget, sőt az olasz válogatott is rendkívül szerény produkciót nyújtott, és óriási meglepetésre kipottyant a nyolcaddöntőben.

A 2002/2003-as szezont úgy kezdte, hogy végre nyerni akar valamit, és meg akarja szilárdítani helyét az olasz válogatott kezdőcsapatában. Utóbbi nem sikerült, mert mindössze három meccsen szerepelt a nemzeti csapatban, viszont klubszinten a bajnoki bronzérem mellé egy olyan dolog párosult, ami a világbajnoki cím mellett a legfontosabb és a legnagyobb dicsőség egy futballista számára: a Bajnokok Ligája győzelem.

A Juventus ellen tizenegyesekkel megnyert döntő után Gattuso a következőképpen nyilatkozott: "Szinte mindenki sírt az öltözőben, ahol óriási ünneplést csaptunk. Megkértem Berlusconit, hogy fényképezzen le a kupával, természetesen megtette. Utána rohantam a szállodába, ahol már vártak a szüleim és a barátaim, aztán hajnali négykor spagettit ettünk, ötkor, pedig nekiálltunk focizni egy golfpályán, ahol elég furcsán néztek ránk az éjjeliőrök. Miután visszatértünk Milánóba, három napig nem tudtam aludni, annyi adrenalin gyülemlett fel bennem."

A 2003/2004-es szezonra már a scudetto is összejött neki, méghozzá óriási fölénnyel, ugyanis a Milan tizenegy ponttal előzte meg a bajnoki ezüstérmest. Gattusonak óriási szerepe volt a végső diadalban: mindössze egy meccsről hiányzott és három és fél év után bajnoki gólt is jegyzett.

A válogatottnak azonban továbbra se ment, annak ellenére, hogy a portugáliai Eb előtt bombaerősnek és egyértelmű favoritnak tartották az olaszokat a házigazdák mellett. Ám még a negyeddöntőbe sem kerültek be. Gattuso mégis élete legfontosabb és legboldogabb napjait élte meg ebben az időszakban, mert megszületett gyermeke, Gabriela. Később elmondta, ez volt az a pillanat, amely alapjaiban megváltoztatta életét: gyermeke világra jöveteléig csak a labdarúgás és a győzelem volt fontos számára, amióta apa lett, már a családja a legfontosabb számára.

Ez azonban a pályán nem látszódott meg, hiszen ugyanolyan elszántsággal és vehemenciával futballozott tovább, ám 2004/2005-ös szezonban ez „csak”két ezüstéremre volt elég. Egy a bajnokságban, egy pedig a Liverpool elleni Bl-finálé után, amely mindenki számára örök emlék marad: a Milan már 3-0-ra is vezetett, a végén mégis a Liverpool emelte magasba a serleget.

A következő, 2005-2006-os szezonban Gennaro új egyéni csúcsot állított fel azzal, hogy három gólt is szerzett a bajnokságban. Ez sem volt azonban elég az aranyéremhez, amely eredetileg a Juventus FC-é, majd a nyári bundabotrány miatt kiszabott büntetések után az FC Internazionaléé lett. Mivel a piros-feketék középpályása pazar formában futballozta végig a szezont(a rá jellemző futómennyiséggel), nem volt kérdéses, hogy Marcello Lippi elviszi magával a németországi világbajnokságra, sőt az sem lepett meg senkit, hogy Gattuso a torna során végig a kezdő csapat tagja volt, és kiváló teljesítményt nyújtott. A legjobban talán az ukránok elleni negyeddöntőben játszott, a találkozó után a FIFA illetékesei őt választották a mérkőzés legjobbjának. Az elődöntőben és a fináléban is hozta a tőle megszokott formát: 210 percen keresztül megállás nélkül robotolt, és rengeteg labdát szerzett a középpályán, jutalma pedig egy világbajnoki aranyérem lett.

A 2007-es esztendő elhozta azt a pillanatot Rino számára, amire csapattársaival együtt már nagyon régóta várt, a visszavágást a Liverpoolnak egy Bl-döntőben. Hetekkel a meccs előtt elkezdődött már a beszólogatás a két csapat között, amiből természetesen ő sem maradt ki, álljon is itt fehéren-feketén,hogy elemezte az angolok játékát: „Úgy játszanak mint az olasz csapatok tíz éve. Egy szem csatár várja elől a hosszú előreíveléseket, a többi játékos egytől-egyig a védekezésre koncentrál.” – mondta Gattuso aki Steven Gerrardra is kitért,aki a 2005-ös finálé után beszólt neki : az angol középpályás szerint annyira volt ijesztő az isztambuli meccsen Gattuso mint egy kiscica.

„Nincsen semmi bajom Gerrarddal, annak ellenére amit mondott. Jelenleg ő a legjobb játékos Angliában, aki mindig kiteszi a lelkét a pályán. Tisztelem, a két évvel ezelőtti teljesítményét, soha nem fogom elfelejteni. A döntőt már tulajdonképpen megnyertük, de a második félidőben elérkeztek az ő percei. Már alig várom, hogy pár héten belül a pályán is a szemébe nézhessek és meglássam a félelmet benne. Ezúttal nem lesz kegyelem.”

Betartotta az ígéretét, nem volt kegyelem, a Milan 2-1-re, végig jobban játszva , megérdemelten nyerte meg a Bajnokok Ligáját.
A jelenleg futó bajnokság egyelőre kevesebb örömet tartogat a Milan szurkolóinak,mint azt megszokták, de ez legkevésbé sem Gattuson múlik , akit továbbra is hihetetlen győzni akarás, keménység, harcosság, lelkesedés, és elszántság jellemez. Nem ismer elveszett labdát, rengeteget fut, az utolsó percig küzd, és sohasem adja fel. Mára már szinte nélkülözhetetlen tagja lett a piros-feketék középpályájának. Gattuso kétségkívül a jelenlegi Milan motorja.