11.helyezet: PSV Eindhoven
Bálint Balázs 2008.07.15. 17:39
A holland csapat első szezonjában egész jól szerepelt, megelőzte az Ajaxot is. A PSV-ne egyetlen egy elhalasztott mérkőzése sem volt a szezonban.
Újonc létére elég jól kezdett a csapat, 6 fordulóig veretlen volt, és 4 forduló után listavezető volt! Igaz csak azért mert kettővel többet lőtt, mint az Inter, de így is vezetett. Télen Dzsudzsák Balázs érkezett a csapathoz, és összesen 2 gólt szerzett. Az évben 4-0-ra kikapott az Arsenaltól, ez volt alegsúlyosabb vereségük. Volt egy nagyon jó meccsük a Villarreal ellen, 4-3-ra nyertek.
Az AS Romát a 4.fordulóban 4-1-re ütötték ki, olyan jól játszottak, hogy Saplletti a meccs után azt mondta Huub Stevens csapatára, lehet hogy jövőre már bajnokok lesznek. Hogy tudta e előre nem tudjuk, majd kiderül jövőre, de azt talán ő sem gondolta, hogy a végén 3 pont lesz a két csapat között a különbség.
A csapat két döntetlent ért el oda-vissza az Anderlechttel illetve a Valenciával. Ezen kívűl kétszer legyőzte a Juventust, a Panathinanikost, és a Villarrealt. Házi gólkirályuk Danko Lazovics lett 17 góllal. Nem biztos hogy sikerül megtartaniuk a sztárt, a szerb csatár iránt ugyanis a Milan és a Barcelona is érdeklődik, de ő inkább Angliába menne.
Sok csapat szeretne egy olyan csapatot ahol Gomes véd, Alex a védelemben, Afellay, Dzsudzsák a középpályán, de jövőre az első kettő nem lesz ott az biztos. Alexet visszarendelte a Chelsea, míg Gomest megvette a Tottenham, viszont helyére a Manchester Citynél száműzött. Isakssont igazolták le.
A csapat nagyon nagy sikert könyvelhet el, ugyanis úgymond szabadkártyával indult, mivel ők léptek be a Porto helyébe, akit kizártak az élvonalból( a Porto azóta már a 2.osztályból is kiesett....). És mivel itt volt az Ajax, összemérhették melyik a jobb. Hát egyenlőre úgy néz ki a PSV, mivel 4 hellyel, és 15 ponttal jobbak voltak mint az amszterdamiak.
Jövőre pedig már a Feyenoord is itt lesz.
Fordulók |
Ellenfél |
Eredmény a PSV szempontjából |
1 |
Anderlecht |
1-1(o) |
2 |
Liverpool |
1-0(i) |
3 |
Villarreal |
2-1(o) |
4 |
AS Roma |
4-1(i) |
5 |
Lyon |
1-1(i) |
6 |
Arsenal |
1-0(o) |
7 |
Milan |
1-2(o) |
8 |
Man.Utd. |
0-1(i) |
9 |
Werder Bremen |
0-2(o) |
10 |
Chelsea |
1-3(o) |
11 |
Panathinaikos |
2-1(i) |
12 |
Inter |
2-1(o) |
13 |
Ajax |
0-1(i) |
14 |
Juventus |
1-0(o) |
15 |
Real Madrid |
1-3(i) |
16 |
Marseille |
2-0(o) |
17 |
Bayern München |
1-2(o) |
18 |
Barcelona |
1-2(i) |
19 |
Valencia |
2-2(o) |
20 |
Anderlecht |
1-1(i) |
21 |
Liverpool |
1-3(o) |
22 |
Villarreal |
4-3(i) |
23 |
AS Roma |
1-2(o) |
24 |
Lyon |
2-1(o) |
25 |
Arsenal |
0-4(i) |
26 |
Milan |
1-0(i) |
27 |
Man.Utd. |
0-1(o) |
28 |
Werder Bremen |
0-1(i) |
29 |
Chelsea |
1-2(i) |
30 |
Panathinaikos |
2-0(o) |
31 |
Inter |
0-0(i) |
32 |
Ajax |
0-0(o) |
33 |
Juventus |
1-0(i) |
34 |
Real Madrid |
3-0(o) |
35 |
Marseille |
1-1(i) |
36 |
Bayern München |
1-2(i) |
37 |
Barcelona |
1-0(o) |
38 |
Valencia |
1-1(i) |
o=otthon, i=idegenben
Pálya |
Mérkőzés |
Győzelem |
Döntetlen |
Vereség |
Gólarány |
Különbség |
Pont |
Otthon |
19 |
9 |
3 |
7 |
|
|
30 |
Idegenben |
19 |
6 |
5 |
8 |
|
|
23 |
Összesen |
38 |
15 |
8 |
15 |
45-46 |
-1 |
53 |
Következik: Bayern München
|