INTERNAZIONALE. Néhány pillanattal azután, hogy a Bayern München bejelentette, Arjen Robben a német csapatnál folytatja pályafutását, a Real Madrid a hivatalos honlapján tette közé, hogy Wesley Sneijder is elmegy a spanyol klubtól, mégpedig az Interhez.
A korábbi spanyol lapértesülések szerint az Internazionale 15+3 millió eurót fizet Sneijderért, akivel kapcsolatban az Inter hivatalos honlapja beszámolt arról, hogy ma délelőtt átesett a kötelező orvosi vizsgálatokon és aláírta négy évre szóló szerződését.
A spanyol és olasz lapok úgy tudják, a holland középpályás félmillió euróval többet keres majd évente, mint Madridban: eddigi fizetése 3.5 millió euró volt, míg az Inter 4 millió eurót utal majd át a számlájára minden idényben.
Manuel Pellegrini, a Real Madrid vezetőedzője sajtótájékoztatót tartott, amelyen beszélt a két holland értékesítéséről is. A mester szerint a blancók kénytelenek voltak elengedni őket, mivel túl sokan vannak a keretben.
„Tisztában voltunk vele, hogy a klubnak el kell adnia néhány játékost – mondta Pellegrini. – Két nagyszerű futballista távozott, akikre számítottunk, de minden poszton két labdarúgónak van hely, mi pedig nagyon sokan vagyunk."
Kupa,eredmények
EL KUPA, NEGYEDDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ, 2013.MÁRCIUS 5.-7.